Pilisi Fonó

Ha már néptánc, akkor nélkülözhetetlen ismerni a különböző területeket, ahonnan ezek a táncok származnak. Általános nézet, hogy a táncházakban „bele vagyunk borulva Erdélybe”, vagyis az ott tanított és húzott táncrendek nagy százaléka Erdély területéről származik, mint a széki, kalotaszegi, mezőségi... stb. táncok. Ez némiképp logikus, ha belegondolunk, hogy maga táncház-mozgalom is Erdélyből indult, hisz ott van ennek ma is élő, régi hagyománya. Ennek örömére most a nagy-magyarországi tájegységeket bemutató sorozatunkat, itt a freeblogon, nem Erdéllyel kezdjük, hanem a palócsággal. :)

Sokan gondolják, hogy palócok = szlovákiai magyarok. Ez így nem teljesen igaz, mert a szlovákiai magyarok tényleg palócok, de a politikai határ nem jelenti a népesség határát is.

 

Nyelvjárás

 

A palóc nyelvjárás az egyik legismertebb magyar nyelvjárás. Szlovákiában és Észak-Magyarországon elterjedt, pontosabban Vágtól keletre, a Dunától és a Budapest- Cegléd-Szolnok vonaltól északra egészen a Tiszáig és a Sajó- Hernád-medencéig.

Három típusra osztható:

1. Nyugati (vagy északi) palóc (a Garamtól nyugatra)
2. Középső palóc (a volt Bars, Hont, Gömör megyék, és a jelenlegi Nógrád, Heves, Borsod megyék és Pest megye egy része.)
3. Délkeleti palóc (Jászság és Dél-Borsod) (klikk a képre!)
   

A nyelvjárás talán egyik legjellemzőbb és legismertebb tulajdonsága, hogy az a-t és á-t másként ejtik, mint az a köznyelvben megszokott, az egyiket jóval nyíltabban, a másikat pedig sokkal zártabban. Az ajakkerekítés nélküli a-zás a középkorból örökölt hangállapot.

A palóc nyelvjárásban a változó tövű szavak e-je alanyi esetben is legtöbbször e: tehen, szeker, vereb, keves, nehez. A hosszú, nyílt e-nek é-vé válása a középkor vége táján ment végbe, de egyes palóc nyelvjárásokban mindmáig megmaradt. Előfordul ezen a vidéken az í-zés is: szegíny, ídes. (Déd öreganyám mesélte, hogy mikor még fiatal lány volt és ünnepi viseletbe öltöztették otthon a sok alsószoknyától alig bírt megmozdulni. Ilyenkor így kért az anyjától segítséget: „Ídösanyám, índíjja be a faromot!”.)  Az é hang esetében előfordul, hogy egyszer a köznyelvinél nyíltabban, máskor pedig zártabban ejtik, ennek következménye, hogy nem mindig tudják megkülönböztetni az e magánhangzót az é-től, s ez a helyesírásban mutatkozik is: kezetől, eppen, feketellett, tehen, level. (Hahá... ugye-ugye kettes ortográfia vizsga, Pázmány magyar szak. :) )

Az l hang esetében előfordul ennek kiesése - pld. vóna-vagy hasonulása az előtte álló mássalhangzóval: özöllött, talló, salló. A palóc nyelvjárás mai változatában kirívóbb sajátosságnak tűnik az l hang gyakori megkettőzése: gyüllés, allig, ellem. A rövidülés ritkább: tol a toll helyett, hulik a hullik helyett. (Nem csak az l-hangot szokás egyes vidékeken megkettőzni. Felénk például, aki nyelvjárásban beszél, az „parasztossan” beszél.)

A palóc falvak beszédmódjában ma is általános jelenség a jésítés: gyisznó, gyinnye, Bangyi, szeretyi. De megtalálható ennek fordítottja is: hodne, hadja, hidje, fodassza.

A palóc gyakran hanyag a kiejtésben, elhagyja a szóvégi ragokat: fáé, házho, abbó. A nyelvjárás másik érdekes alaktani sajátossága, hogy kedveli a középső nyelvállású magánhangzókat a toldalékokban az alsó és felső nyelvállásúak rovására: kocsmábó, tanol, szépöl, alszonak, vonatokot, magukot, őköt, fejüköt. A palóc beszédben az eszköz- és társhatározó val-, vel- ragja nem hajlamos a hasonulásra: lábval, Ferencvel, buszval, késvel.

Még napjainkban is megfigyelhető a főnévi igenév sajátosan palócos képzése: rínyi, futnyi, alunnyi. A –t végű igék rövid múlt idejű alakját csak a palóc nyelv őrizte meg: kikötte, kifutta, megett, megitt mindent, megsütte. (Szabó Károly írása alapján)

(A nyelvjárás nem nyelvhelyességi hiba, sok – valódi és csak magukat annak tartó – nyelvész véleménye ellenére sem az. Ez a kérdés a mai napig nagy port kavar a szakirodalomban, és néha nagyon szélsőséges nézetek látnak napvilágot mind az ellenzők, mind a támogatók között.)

Viselet

Férfiak

Az 1850-es években a férfiak öltözékében a fehér posztóból előállított szűr általános viselet volt. A legény addig nem gondolhatott a lánykérésre, amíg szűrt nem tudott magának vásárolni. Esküvői ruhájuk fő ékességét a cifraszűr jelentette, amelyet ünnepek alkalmával idős korukig hordhattak. A fekete báránybőrből készült kucsma, a rövid derekú, piros-kék-zöld fonallal, keresztöltéssel kivarrt vászoning, a hosszú szűk gatya, valamint a bő szárú vászongatya mellett ködmönt is szívesen öltöttek magukra. Ez utóbbi ruhadarabot ugyanis kevesebb pénzből is el lehetett készíteni.Általában bocskort hordtak, de ünnepnapokon csizmát.

Nők

A palóc női ruházkodás a rövidszoknyás viseletek közé sorolható. Alsó- és felsőruháikat kendervászonból készítették, hétköznapokon pendelyt, kötényt és félinget (ingváll), ez utóbbi fölé nyakbavaló kendőt kötöttek, amelynek alapanyagát a kékfestő, klott, kasmír, élénk színű, rojtos szélű selyem képezte. A lányok haját „tyúkosba” fonták, az asszonyokét kontyba tekerték. A fejviselet – amelyet csipkével, szalaggal, gyönggyel, hímzéssel dekorált főkötő jelentett – talán Kazáron és annak környékén volt a legváltozatosabb. Ahogy idősödtek az asszonyok, úgy maradt el a selyemkendőjükről először a rojt. Majd mind a fejkendőnél, mind pedig a főkötőnél az élénk színeket fokozatosan a tompák váltották fel. A díszített változatokban a menyecskék az első gyerek megszületéséig ékeskedhettek, a középkorú asszonyoknak már nem illett vele büszkélkedni. 40-50 éves korban pedig már a dísztelen főkötőt is az egyszerűbb hátrakötő váltotta fel.

Ünnepeken a nagylányok 12-15 erősen kikeményített alsószoknyát vettek fel. Ahogy idősebb lett az asszony, úgy hordott kevesebb alsószoknyát.

A legmutatósabb palóc öltözékek közé tartozik a hollókői, a kazári, az őrhalmi, a rimóci, a mátraaljai és a felsőtárkányi viselet. (K&H Euroconsulting, 2004)

 

Az elmaradhatatlan Galga-mente

A kis-magyarországi palócság tipikus képviselői a Galga-patak (régen folyó) menti régió falvai. Ide nem csak a szoros értelemben vett Galga melletti falvakat soroljuk, hanem tágabb értelemben idetartoznak a környékbeli városok és más falvak is. (Galgahévíz, Galgagyörk, Galgaguta, Hévízgyörk, Aszód, Acsa, Gödöllő, Püspökhatvan, Iklad stb.) A Galga-patak Nógrád megyében ered és Jászfényszarunál ömlik a Zagyvába.

Aszód

"A hatezer fős városka, a Pest megye északkeleti részén elterülő kis táj, a Galga mente középpontjában található. A kiváló természet földrajzi környezetnek köszönhetően - dimbes-dombos, erdőben, vadban gazdag vidék, a Galga patak közelsége - Aszód területén már Krisztus előtt három és félezer évvel megjelent és közel négy évszázadon keresztül élt egy magas kultúrájú kőkori népesség."(www.aszod.hu)

Aszód, város lévén, elég korán igazodott viseletében a nagyvárosok divatjához. Női viseletére jellemző a sok alsószoknyás, hosszú szoknyás viselet és a hímzett szalag.

Aszódhoz közel esik tipikus galgamenti falu is Kartal. Aki szeretne többet megtudni erről a faluról, annak íme: www.kartal.hu 

Galgahévíz

Pest megye északkeleti szegletében, a Galga alsó folyásának jobb partján terül el. 

A lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozik, elsősorban zöldségtermesztéssel, de szép számmal vannak ingázók is, akik Budapesten, Gödöllőn, és más környékbeli vár osokban találtak munkát. Ami a település infrastruktúráját illeti, a kilencvenes évek rendszerváltása óta igen nagy fejlődésen ment keresztül és hazai viszonylatban a legfejlettebb települések közé tartozik. Külön ki kell emelni a hazánkban még egyedülállónak számító szelektív hulladékgyűjtést, amely 2001 (?)-ben valósult meg kistérségi összefogással, a szomszédos Tura, Vácszentlászló és Zsámbok települések közreműködésével. S mivel Galgahévíz a kedvelt kirándulóhelyként számon tartott Gödöllői Dombvidék peremén fekszik, a falu szép természeti környezete, elsősorban a Szentandrás Domb és a halban gazdag Bika tó is igen népszerű a kirándulók körében.  (www.galgaheviz.hu)

Népviselete

20. századiban kivirágzó új népviseletcsoport, amelyre jellemző, hogy amikor a többi viselet színes és pompás formájú, ők egyszerű és színtelen öltözékeket hordtak és a férfiak munkakereső célú elvándorlását követően (1930-as évek) az asszonyok, akik otthon maradtak, a helyi ruhákat tarkává és sokszínűvé fejlesztették. 

Jellemzőik: posztószoknya, az ujjas és a kendő és azt tekintették szépnek, ha „virít a ruha", vagyi sitt is jellemző a hímzett mellény, díszes, hímzett szalag, színes öltözet.  

 

Galgamácsa

Galgamácsa nevét először a középkorban említették, környezetét nagyon régóta emberek lakják. Mácsa egyike volt az Ákos-nemzetség hatalmas birtokát kitevő településeknek már 1284-ben. A község nevét a Sydo nemzetségből származó Mácsától (1237-1267) kapta. 1421-ben Alsómacha és Felsewmacha még két külön településként szerepelt. A község a török hódoltság alatt sem pusztult ki. A 14. században épült épületei közül a katolikus templom kivételével földig pusztult. A 18. század közepén gróf Grassalkovich Antal szerezte meg a tulajdonjogát, ettől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott.

A falu 1827. március 23-án leégett, csupán 7 ház maradt épségben.

A község a Galgamácsa nevet 1900. november 26-án vette fel, a Statisztikai Hivatal ajánlása alapján.

Viselete nagyon hasonlít a Galgahévízi viselethez, annyi különbséggel, hogy itt kevesebb alsószoknyát hordtak a lányok, mint Hévízen. 

 

Püspökszilágy

Ugyan nem kifejezetten galga-menti falu Püspökszilágy, de jól reprezentálja a határvidékeken elterülő falvakat. Püspökszilágy hagyományaiban fellelhetjük a galga-menti falvak és Vác hatását. 

Püspökszilágy tkp. a mai napig zsákfalu, vagyis ha elfogyott az út, ott van Szilágy. Nevét a környező szilfaerdőről kapta, valamint arról, hogy a terület eredetileg a váci püspök birtokához tartozott. A középkorban még csak 12 zsellércsalád élt a faluban, de mára a lakosság lélekszáma meghaladja a 700 főt. Mivel a falu völgyben fekszik a környező domboknak önálló nevei vannak, pl. Malató, Kutya-hegy, Ordító, stb. Régen önálló községként létezett a Püspökszilágy és Galgagyörk között félúton elhelyezkedett Szór is, de mára csak honvédségi laktanyát találunk Szórban, ami közigazgatásilag Püspökszilágyhoz tartozik, tkp. csak az erdőt hívják annak, hisz már nincsen ott semmilyen község. A kommunista időszakban Püspökszilágy határába telepítették a Radioaktív Hulladékfeldolgozó Telepet, amelynek a szomszédos Váckisújfalusiak a tavukat köszönhetik. (Kevesen tudják, hogy a tavat azért ásták Szilágy és Újfalu közé, hogy azon mérjék a környezetszennyezés mértékét. Volt osztálytársam szerint, ha már villognak a halak, akkor már nem jó  ott horgászni. :) ) Manapság annyi haszna van a RHT-nek, hogy a falu sok támogatást kapott a Kht.-től, s így rendbehozták a közvilágítást, és  elkezdték megcsinálni az Újfalura vezető utat is.

Viseletére már az egyszerűsödés jellemző. Régen nagyon díszes viseletet hordtak, mind a férfiak, mind a nők, de később ez egyszerűsödött. A szilágyi viseletre jellemző a kék szín, főleg az ünnepi alkalmakkor viselt szoknyák kékek. A női viseletre jellemző még az alul hímzett, rakott szoknya, hímzett hosszúkötény, a fehér, hímzett mellény, fiatal lányoknak kék selyemből készítették az ünnepi lájbijukat. A hímzett szalag itt is megtalálható, de a hagyományos selyem pántlika is elterjedt lett  a huszadik század során. A női viselet része a fehér harisnya, valamint a hímzett keszkenő is.  a viselet a kor előrehaladtával egyre sötétedik. Az idősebb - hetven év körüli vagy özvegy - asszonyok fekete, piros virágokkal díszített rakott szoknyát, kötényt és pamutinget viselnek.A férfiak viselete inkább már városi hatást mutat, fekete posztónadrág, csizma, fehér ing, fekete hímzett mellény, fekete kalap, amit a legényemberek ünnepkor (pl. lakodalom) hagyományosan hímzett szalaggal és rozmatringgal díszítettek.Csizmát csak ünnepkor hordtak a férfiak. Ha melegebb idő volt mezítláb, télen pedig bocskorban jártak. A nők lábbelije, ha nem mezítláb jártak, akkor a parasztcipő volt, télen pedig a bocskor mellé még vastagabb pamutharisnyát húztak.  

A környékben sok tót (szlovák kisebbség) él, s az ő hagyományaik hatással voltak a szilágyiak viseletére is. Például sok helyen (még Vácon is) ennek köszönhetik a felső szoknya alsó, díszes csíkkal való díszítését is.

Veresegyház

Veresegyház mindig lakott Árpád - kori, templomos település, első okleveles említése 1375-ből való. Tavát 1430-ban szintén oklevél említi.

Mai nevének eredetéhez két hagyomány is fűződik. A kettő közül kevésbé valószínű, hogy a tatárok elől a templomba menekülő, majd lemészárolt lakosok vérétől pirosló falakról kapta volna nevét a település. Az elfogadhatóbb magyarázat szerint a vakolatlan, vörös téglából épült temploma után hívják Veresegyháznak. E névtípusból arra következtethetünk, hogy 1241 márciusában feltehetően itt is pusztítottak a tatár hadak.

A középkorban jelentős birtoknak számított, majd 1638-ban megalakult parasztvármegye egyik hadnagysága itt működött, melyhez 12 falu tartozott.

A XVIII. század harmincas éveiben újjászervezett váci püspöki uradalom egyik birtokkerületének, a veresegyházi ispánságnak székhelye, a XIX század elején a Váci járási alszolgabíró lakhelye.

A XIX-XX században körorvosi, körállatorvosi székhely. Veresegyház az egykori Pest-Pilis, majd a Pest-Pilis-Solt, 1876-tól Pest-Pilis-Solt-Kiskun, 1950-től Pest megyei település és  a Váci járáshoz tartozott 1965-ig, ezt követően a Gödöllői járáshoz csatolták.

A község része volt 1956-ig a mai Erdőkertes település. 

A járások megszűnte után 1984-től

A veresi viseletre jellemző a gyolcs anyagból készült, kékszínű virágmintás féling és farkas pruszlik. A szoknya klott, ritkán selyem anyagból készült, lila és zöld színnel kombinált sűrű soros, kézi virághímzéssel díszítették még a 1930-as években is. 

 

(klikk a térképre és megnő :) )

Egyéb művészet

Építészet

A palócok építészete is jellegzetes, egyes vidékeken falutípusok jelentek meg. (Például a galga-menti falvak elég tipikusok.)

"Az utcára néző „első szobába” a tiszta, megvetett ágyak, a fiókos szekrények kaptak helyet. Ide vezették a vendégeket, míg az egykori „komora” vagy „komra” második szobává alakult át, ahol a sarokasztalon és a sarokpadokon túlmenően két-három ágyat is elhelyeztek. Ez a helység volt a palócok legfőbb tartózkodási, étkezési és fekvőhelye. A mai ember számára meglepő, hogyan tudott ennyi ember egy fedél alatt élni, hiszen a palócok akkoriban több generációs nagycsaládokban éltek.

Megjelent az udvarra nyíló kamra is, amit rendszerint egy fedél alatt álló istálló követett. Az udvar legnagyobb és gazdaságilag legfontosabb építménye a csűr és a pajta volt." (K&H Euroconsulting, 2004)

Nálunk, például, (Püspökszilágyon) három szoba van: két nagy, és egy kisebb. Az egyik nagy szoba volt régen a tisztaszoba, ahol csak a távoli rokonok aludhattak, ha vendégségbe jöttek. A másik nagy szobában alustak a gyerekek a nagyszülőkkel, és a konyhában vagy a kisszobában a szülők. A mi házunk már modern így fürdőszobája is van, igaz a falu nincs csatornázva, így a szennyvíz elvezetés némiképp problematikus (megoldása: udvari WC, ganaj, kerti emésztő). A régi nyári konyhát nagyszüleim átalakították téli konyhává, amiben most már sarokülő van a régi lóca helyett. A ház alatt van a pince és mellette az istállóból átalakított komra. A komrában van a szén a fűtéshez, és a kályha, a moslékos veder, és más használati tárgyak. Miután bevezették a gázt már nem kell szénnel és fával fűteni, de néha sor kerül rá. A komra után az átalakított istálló további részei következnek, ahol ma már főleg használaton kívüli tárgyakat (csúnya szóval lomokat) és az állatok eledelét tartjuk. Mi még rendekezünk füstölővel, amit a disznóvágásokkor használtunk, abban füstöltük a húsokat. (Mily meglepő :) )  

Tánc

A legismertebb palóc táncrend a magyarbődi karikázó, csárdás és friss. (Szomorúan jegyzem meg, hogy ezt nem szokták táncházakban húzni... "mert bele vagyunk borulva Erdélybe... " :P ) Ennek jellegzetessége a kétszólamú ének (karikázó), és az erőteljes döbögö lépés (csárdás és friss), ami egyébként más, északi palóc táncokban is gyakran előfordul. A magyarbődi táncok során többféle tánctartás előfordul (keringő-kéztartás, hagyományos, stb.) 

Ugyanúgy jellemző a döbögő lépés a galgamenti táncokra is, de azokban már kevésbé domináns. A galgamenti táncokban több a szökkenő, ugró lépés, de ezekben is sok a forgás. A kéztartás hagyományos, nem jellemző a keringőszerű kézfogás. A karikázókat általában egyszólamra éneklik.